Hozzávalók: 30 dkg Graham liszt, 20 dkg finomliszt, kb. 2 fél dl langyos
víz, 10 dkg vaj, só ízlés szerint
Keverjük össze a Graham lisztet a fehér liszttel, sózzuk meg, majd
gyúrjunk kissé ragadós, puha tésztát. Fedjük le és pihentessük legalább negyed
órát.
Gyúrjuk át újból, majd formáljunk háromnégy centiméteres golyókat. A
golyókat lapítsuk össze és nyújtsuk tizenöthúsz centiméteres kerek
lapokká.
Forrósítsunk fel egy serpenyőt szárazon. Helyezzünk bele egy csapatit és
süssük, míg hólyagosodni kezd és kifehéredik. Ekkor egy csipesz segítségével
tartsuk nyílt, közepes láng fölé, míg fel nem fújódik, majd fordítsuk át és a
másik oldalát is pirítsuk meg. Vajazzuk be mindkét oldalát és helyezzük
egymásra őket. Forrón tálaljuk.