Hozzávalók: 20 dkg hosszúmetélt, 2 filézett csirkemell, 2 l víz, 6 ek
kukoricacsíra olaj, 1 tk őrölt koriander, 2-3 tk curry, 4 ek édes vörösbor, 10
dkg lehéjazott mandula, 2 banán vékony karikákra vágva, 2 ek mazsola, 1 ek
citromlé, 4 ek szójaszósz, késhegynyi fehér bors, 1 tk só
A tésztát forró, olajos, sós vízben rugalmasra főzzük. Leszűrjük és lecsepegtetjük.
A csirkemellet bedörzsöljük fél teáskanálnyi korianderrel, egy tk curryvel, egy
késhegynyi sóval és a borssal. Két ek olajon körös-körül megpirítjuk, felöntjük
a vörösborral, és lefedve lassú tűzön
5 percig pároljuk. Levesszük a tűzről, és a levében hagyjuk kihűlni. A
mandulát forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, a magot pedig száraz
serpenyőben aranysárgára pirítjuk. A banánkarikákat meglocsoljuk a citromlével.
A mazsolát forró vízben megmossuk, leszárítjuk. A húst 3 cm-es kockákra vágjuk.
A maradék olajat kikeverjük a szójaszósszal, egy csipet sóval, a maradék
curryvel és korianderrel. Összekeverjük a kihűtött tésztát, a húst a levével
együtt, a banánkarikákat, a pirított mandulát és a mazsolát. Meglocsoljuk a
fűszeres olajjal, összeforgatjuk és hideg helyen legalább két órán át,
érleljük.